- Csohány Kálmán, 1966.
- Fiatalkori önarckép
- Pásztóiak
,,Sokat rajzolok, és amíg egy-egy rajzot megtartok magamnak és beteszem a fiókba, annak előzménye legalább húsz-harminc rajz. A tustoll, vagy nádtoll nagyon alkalmas ilyesmire, hogy az ember, amíg egy-egy rajzát véglegesnek érzi, sokszor megrajzolja. Én tudniillik ahhoz a grafikusfajtához tartozom, akiknél nagyon hosszú az előzmény egy-egy rajz megrajzolásáig"
– Csohány Kálmán
,,Én nagyon szerettem és most is szeretek illusztrálni, hiszen egy-egy jó irodalmi mű, regény vagy vers állandóan arra késztet, hogy megrajzoljam. Ezek az illusztrációk az én munkáimban nem szorosan az irodalmi művet jelzik, hanem annak a hangulatát, az abból kapott élményt, saját eszközeimmel dolgozom föl. Nagyon szeretem a verseket, s ilyenkor megindít a vers egy-egy folyamatot, amely aztán már teljesen el is szakad a verstől, továbblélegzik, továbbmegy és a legtöbb munkám ezekből a versélményekből adódik."
– Csohány Kálmán
,,A rézkarcot azért szeretem, és azért alkalmas az én számomra, mert hallatlan nagy fegyelmet követel az embertől, hiszen a viasszal lealapozott lemezre csak egyszer lehet rárajzolni, nem lehet elrontani, mert különben akkor újra le kell mosni, újra kell melegíteni, újra kell alapozni, tehát óriási koncentrációt és nagy figyelmet kíván. És az ember szereti azt, hogy ha van ilyen technika, amelyik erre rászorítja. A rajznál elronthatom a papírt, másikat veszek egy másodperc alatt elő. Ezt nem lehet megcsinálni a rézkarcnál."
– Csohány Kálmán
,,A litográfiában rejlő lehetőségeket úgy érezte, mintha a kőre krétával érzékenyen-hevenyen felrajzolt vonalszerkezet bársonyos puhasága moll hangzásban csendítene fel néhányat a rézkarc dúr hangnemére komponált témáiból."
– Supka Magdolna művészettörténész, 1986.
"… a színek puhasága és derengő szivárványossága mintha dallammal festené alá ecsetének költészetét. E műfaj technikája, a nedvesen, gyorsan felrakott színek frissességére épül, s csak a legavatottabb mesterei tudják, hogy csillogásukat miért nem nyeli el a szomjas papír, s miért nem fakítja őket az idő. Csohány Kálmán tudta ezt, s az élettől búcsúzó utolsó akvarelljein távozó tekintetének visszfényeként hajnali és alkonyi párák friss permete ül."
– Supka Magdolna művészettörténész, 1985.
"… én mázzal rajzolok, és különböző színeket a fekete mázzal fogom össze, és a fekete máz az, amelyik dominál az én kerámia munkáimban. A kerámiát azonban annyira megszerettem, hogy már nem csak lapokra rajzolok, hanem tanulok korongozni is, és kis edényeket már elég jól korongozok. Ezeket a vázákat én kiégetem, mázalom, de soha itt rajzos vagy figurális megoldást nem használok..."
– Csohány Kálmán, 1966.
„A föld igézetében születtek azok az apró, máz nélküli agyagérmék, melyek régészeti leletekre emlékeztetnek, a »kincset rejtő föld« paraszti álmára. Filigrán alakocskák, rovátkolt díszítmények, tréfák vagy éppen súlyos példázatok tűnnek fel rajtuk. Kecses formáik sokfélesége játékos, mint a Csohánytól kapott nevük, a »halpénz« is, amivel jelezte a vizek felszínén táncoló káprázatvoltukat is.”
- Supka Magdolna művészettörténész 1986.
Ősszel történt, 1950-ben. Nyolcan ültünk együtt a bányakocsiban műszak után, s vártuk, hogy a gép kihúz a felszínre. Elnehezedve, szótlanul pihentünk, - lámpáink sárgán pislákoltak a padlón. Kis idő múlva egy öreg lehajolt, s felvett valamit.
- Nini, Katika, - mondta, s szénporos ujján felmutatott valamit.
A kis kocsi megelevenedett, mindenki odanézett. Néztük a katicabogarat, amint ijedten le-fel ténfergett az öreg görcsös ujján.
- Az a’, tényleg – hagyta rá egy fiatalabb vájár – Katika.
S még hozzáfűzte, hogy biztosan valami bányafán tévedhetett be a föld alá. Ismét hallgattak az emberek. A katicabogárral foglalkoztak – tanácstalanul nézegették. Az előbbi fiatal egyszercsak belekotorászott a tarisznyájába, s kivette kendőjét, amelyikbe a kenyeret hozta.
- Adja csak ide apó azt a bogarat, - már veszi is el, göngyöli be a kendőbe. Szénporos, csontos arcán kis mosoly bújkál, elégedetten tartogatja kendőjét a markában. Majd hogy a többiek is teljesen biztosak legyenek a cselekedet célja felől, szavát megpótolja:
- Kiviszem a levegőre szegénkét, mer’ idebe csak elpusztulna.S a kocsi eközben már zakatolva húzott kifelé – a napfényre.
Ez a kis történet jutott eszembe, mikor most ezt a könyvet megkezdem. Nincs különösebb célja; az élet apró, egyszerű kis történeteit, érzéseit, élményeit így katicabogárként felszínre hozni, - megrögzíteni.Nem is íródnak igénnyel, csak emberi meglátással, jól, rosszul, a magam módján – magamnak.
Budapest, 1951. április 19.
Mikor mellőled mindenki
elmarad.
Mikor senkivel nem férsz már
össze,
Mikor önmagaddal kerülsz
ellentétbe,
Mikor önmagadat sem bírod
elviselni,
Akkor kell elmenned csendesen,
hogy árnyékodat se vegyék észre,
ahogy vonszolod magad után.
Csak úgy menj,
Hogy nyomot se hagyj magad után.
Ne őrizzen senki emléket rólad,
gúnyt, megvetést, keserűséget.
Én már a Halállal játszom,
Ha rajzolni feszít indulatom
és még csekély időm,
engedélyt Tőle kérek.
S ha kusza vonalaim fájdalmán
túljutok,
Őt, a Társat megfricskázom.
De a szívem sajog belé.
Úgy élek már,
ahogy a rajzaim mutatják.
Fehér
fekete.
Fehér
fekete.
Átmenet nincsen közöttük.
Játszik a fiú, billeg az újja,
Szél viszi lágyan a sípja szavát,
Felette árnyék – sötét a sárkány
Lecsapni készül, nyújtja karmát.
Nap ragyog, s kéken
Derült az ég fenn,
Madárral versenyt
Szárnyal a dal,
Ború, ha feljő
A sötét felhő
Közelebb hozza
A karmokat.
Borúja sűrű…
Torkát, mint gyűrű
Szorítja gyakran
A fájdalom…
Vergődik, jajdul
Panasszá halkul
S terjed az árny
Az avaron.
Fújja tovább hát, nótája szárnyal
Ha örül, he szemén könny pereg,
Mert, ha elhalkul, erőtlen elfúl…
Sötét a sárkány – fent lebeg.
Május 17-én Balassagyarmaton Csach Gábor művészettörténész, a város polgármestere nyitotta meg az Emlékév következő kiállítását.
Április 3-án a Hajdúsági Galériában Göröghné Bocskai Éva köszöntője után Perényi Anna művésztanár nyitotta meg a kiállítást.
Március 22-én Szekszárdon a volt zsinagóga épületében Herczeghné Varga Ilona, a Csohány Baráti Kör Pásztó Kultúrájáért Alapítvány kuratóriumának elnöke nyitotta meg az Emlékév harmadik kiállítását.
Február 2-án nyílt meg Hódmezővásárhelyen a második kiállítás, mely április 17-ig látogatható
Január 31-én Pásztón megnyílt az Emlékév első kiállítása, mely a Múzeumban április 2-áig nézhető meg.
Valamikor 2022-ben a Csohány Baráti Kör Pásztó Kultúrájáért Alapítvány (Alapítvány) kuratóriuma felvetette, hogy 2025 legyen Csohány év. Úgy határozott, hogy Csohány Kálmán századik születésnapja alkalmából ebben az évben a szokásos évi három pásztói kiállítás bővüljön fel országos kiállítási sorozattá...
